Emlékek között

Szilánkokká törött tükrök közt egy régi fénykép

Megsárgult papíron egy ártatlan mosoly

A visszaverődő fényben alig látható

De ott van, ott, a sarokban

Egy emlék, egy  régi, megnyugtató

Lehet a távoli idők ölén ringó álom

Vagy nem túl messze innen, pár lépésre csak

Vággyal teli percek, vagy egy kedves, szép szó

Amit a múlt keze szorít

Elviszi halkan a zúgó folyó

Nem szakíthat ki belőlem többet már az ittlét

Építeni kell: erős remény- várakat

A határok készen, leszúrva sok karó

Boldogan is kemény a szív

Mint a dacos tengeren vergődő hajó

A föld mélyén, legbelül még zúg az őrült láva

De a magas hegyek már megnyugodtak rég

Célba ér  lassan a fáradt átutazó

Lelkét a múlt sava marja

De tudja, a sorsa most megfordítható

Nagyon messze

Az elsüllyedt hajó foszló vitorláin át

A felkelő Nap átszúrja éles sugarát

Mégsem melegíthet már úgy, mint akkor régen

A mosoly csendben tűnik el a balfenéken

Szelet korbácsoltunk, de most csak a vihar maradt

Nincsen már békesség a fehér felhők alatt

Ott távol, nagyon messze, a horizonton túl

Nagy háború pusztít, de még a remény az úr

A takaró alatt érdekes álom ébreszt

Sűrű köddé válik, ahogyan átalakul

Beszövi a párás reggel szürke szövetét

Éreztetve azt, hogy mindez neked nem elég

S a test testet támad, lebegve legalul

A tavasz játszik veled, te semmit sem érthetsz

Csak élvezed, ahogyan megered a véred

És a fekete remegve vörössé válik

Súrol és fáj a lüktető percek vihara

Öntörvényű lesz az ösztönök örök szava

S miközben a hajnal az esővel játszik

Benned az ősi vágyak örömtüze éled

Ilyenkor érzed: tombol benned az élet!

A kék ingem szétrepedt, kabáton már fakó

Minden ruhám elszakadt, portörlőnek való

Elkelne  egy varrónő, vagy egy jó szabó

Gyűrött, tépett  lelkemnek egy forró vasaló

Valaki tegnap engem már megölt,és

Szerinte elég lesz ma csak egy öltés

Vérző szívemen, és újra régi lesz

De holnapután majd  megint megsebez

Talán az új ruhám már készül valahol

A varrógép beindult, vígan zakatol

Készen állok én rá, hogy majd felpróbáljam

S benne az élet próbáit kiálljam!

Keresem a Nap mellett az égen

De onnan  már eltűnt réges-régen.

Nem találtam meg a Holdon sem

Elveszítettem végleg, azt hiszem,

Keresnem kell gyorsan egy másikat

Hátha ő majd  végleg velem marad

És emlékeztet engem  a lényegre

Hagyjam el rögtön, hogyha érezne

Bármily' késztetést a távozásra

Most ő legyen az, aki nem látja

Hová tűntem el a horizontról

S ki lesz majd, aki engem pótol

Keres majd a Nap mellett az égen

De onnan én  eltűnök majd szépen

Nem talál meg tán' a Holdon sem

Ha elveszít végleg az egyetlen

Akiben éltem s aki élt bennem

Furcsa és mégis roppant érdekes

Kapcsolás, amit te rejtegetsz

Talán majd lezársz, és vége lesz

De ennél jobb velem nem lehetsz

Én bontottam szét, te nyitottál

Csak fizika, mégis rejtelem

Sohasem tudhatom, ki voltál

De most nagyon jót teszel velem

Szenzorom elég gyakran hibás

Nincs mentségem: én ilyen vagyok

De az átmenet így működik 

A jelre a vezérlést adod

Érzékennyé vált az áramkör

Vészesen nagy a hibahatár

Mégis egészen jól működik

Jeladóm mindig válaszra vár

Tajtékzik a tenger, a szél korbácsolja fel

Hömpölygő hullámokkal a partját mossa el

Morajló tömeggel támad rá a világra

Poszeidón dühében már az öklét rázza

Szigonyával szaggatja szét a birodalmát

Dühöngve mutatja meg végtelen hatalmát

Nyugalomra nem lel, amíg nem csillapítja

Fájdalmát a bosszúja, lelke összes kínja

De ha újra csendes, békés lesz világa

Napfényt, derűt szór majd színes szivárványa

Szigetein újra parázslik az élet

Virágokkal, fákkal fest gyönyörű képet

Feledjük bánatát, csak a szépet látjuk

Minden dühös percét újra megbocsájtjuk

Benne él a remény a tiszta boldogságra

Éled a természet örök körforgása

Egy isteni könnycsepp a haldokló világra....

Ma szép volt az ég 

És mégis éket vert a lét és a fény közé a vég

Mert az idő megint leszaggatott egy darabot

És megüzente: kevesebb ideig maradok

Fogoly ebben a zavart világban

Fotonok fényét láttam

De csak hallucináltam 

Mert ebben az ördögkatlanban

Egyre inkább lakhatatlan

A szállás, amit kiutaltak nekem

Úgy érzem, ez a test istentelen

De megtöltöm majd e világ minden szépségével

És ha visszakérik , úgy boncoljanak fel

Hogy amikor kiömlik a padlóra a szeretet

Ami bennem valahol mélyen lehetett

Ne is értsék meg, hogy mi lebegett

Ami ott nőtt, legbelül, a szív helyett

S bár nem érez illatot, ízeket

Őszintén érez, örül és nevet

Ma szép volt az ég

Nem mondhattam neked nemet

Hideg éjjelen, álmatlanul s vakon

Minden gondolat fájdalmasan 

Karmol a sötétben

S talán sohasem éltem

Nem vert a szívem

Így éltem: szótlanul

Zavarosak ezek az évek

Mert megfejthetetlen az a lélek

Amelytől most félek

Érzem, végnapok jönnek

S végleg kitörnek

Darabokat belőlem

Betont kapál a sors a végtelen lakótelepeken

Szürke szempillák alatt megremeg a szürke szem

Nem láthatok fényt, már minden sarok sötét

Túl sok pipacs nőtt, s vérvörös lett a rét

Add át a jövődnek a múltam üzenetét:

Közel a vég.....